Margit nénitől (Bétériné Petrovics Margit) egy gyönyörû verset kaptam ajándékba:
Elmentél
Idézek perceket,
pillantokat.
Együtt élt
éjszakákat,
nappalokat.
Nagy a fájdalmam.
Nem vagy.
Eltûnt a semmibe
kedves lényed,
láthatatlan
lett földi léted.
Eltüntél,
mint a tavaszi
kék égről
egy bárányfelhő.
Nem hittem el.
Van utolsó pillanat.
A végső.
Hova tünt
a legszebb,
a felejthetetlen
első?
